Az oldal töltődik
Többen jöttek, mint valaha – Éljenek az Ikarusok!
2026.05.09

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a szombati Ikarus találkozót Tapolcán. Több mint hetven oldtimer Ikarus autóbusz és többezer érdeklődő érkezett az immár ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Ikarus találkozóra, amelynek ezúttal az egykori Kinizsi laktanya adott otthont. Az eseményre többek között Lengyelországból, Németországból is érkeztek autóbusz oldtimerek. A rendezvény ideje alatt nosztalgia autóbuszjáratok közlekedtek a városban, délután pedig a retró buszokkal egy 34 kilométer hosszú, több mint egy órás felvonulást rendeztek a Káli-medencében, amelyre természetesen idén is elkelt minden jegy.

„…Koszorút hoztunk és az áldás hangja árad emlékjeleikre…”
2026.05.31

A Magyar Hősök Emlékünnepét minden évben május utolsó vasárnapján tartják országszerte. Ezen a napon városunkban is azokra a katonákra és civilekre emlékeztünk, akik Tapolcán és környékén életüket áldozták a hazájukért. Az eseménynek a közelmúltban megújult Tapolcai Katonai Emlékpark és a régi temető adott helyszínt vasárnap délelőtt.

Mozgalmas év áll a városszépítők mögött – Közgyűlésen számoltak be róla
2026.05.20

A Tapolcai Városszépítő Egyesület éves közgyűlésén Bertalan András elnök összegezve a tavalyi esztendőt leszögezte, hogy az kifejezetten mozgalmas volt.

Sport, közösség és egészség egy napon – Bemutatták a június 20-i Sport Régiós Nap programját és célját
2026.05.29

Sajtótájékoztatón ismertette Tapolca Város Önkormányzata és a Tapolca Kft. a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Program keretében megvalósuló „Tapolca 2026 – Vízen és Földön: A mozgás összeköt” rendezvény részleteit.

Mácsai Pál ajtót nyitott a szöveg mögötti tartalomra..
2026.04.09

Mácsai Pál ajtót nyitott a szöveg mögötti tartalomra...A magyar költészet napja alkalmából a Wass Albert Könyvtár és Múzeum Mácsai Pál Műhelylátogatás című estjére hívta az érdeklődőket.

Zöldágjárás - Varga Károlyné Edit nénire emlékezve.
2026.04.09

Zöldágjárás - Varga Károlyné Edit nénire emlékezve.

Tapolca a művészek és a művészet kifogyhatatlan tárháza
2026.04.11

Tapolca a művészek és a művészet kifogyhatatlan tárháza.

Megjelent Németh István Péter: Tapolcai capriccio II. című kötete.

Művészi tavaszi zsongás a rajzbarátoktól
2026.04.14

A Tapolcai Rajzbarátok Köre Tavaszi tárlatával mutatkozott be tegnap a Tamási Áron Művelődési Központban. A megnyitót a Tapolcai Vegyeskar színesítette dalcsokrával. Pálffyné Szabó Éva, Stankovics Béláné, Anikó, Vadász Emese és Varga Károly közös kiállításnak megnyitóján az intézmény vezetője, Barczáné Tóth Boglárka köszöntötte az érdeklődőket, majd Dobó Zoltán polgármester mondott köszöntőt.

55 éves a Batsányi Táncegyüttes – Gálaesttel ünnepelték meg
2026.04.11

Fennállása 55. évfordulóját nagyszabású gálaesttel ünnepelte a Batsányi Táncegyüttes a Tamási Áron Művelődési Központban. A nagy múltú művészeti csoport Vastag Richárd bodrogközi koreográfiájával nyitotta az estet, majd az együttes legkisebbjei következtek, akiket Kovács Beatrix készített fel.